Okostelefont és laptopot használnak a gyerekek is

Megállíthatatlanul terjednek a mobil eszközök

Érdekes felmérés készült a közelmúltban, mely azt vizsgálta, hogy a szülők mennyire engedik gyermekeik számára az okos eszközök, mobil számítógépek használatát. A 21. században a hétköznapi élet részévé vált a technológia, elkerülhetetlenné vált, hogy már fiatal korban megismerkedjünk vele.

Magyarországi tapasztalatok

Magyarországon a szülők közel 70%-a nyilatkozott úgy, hogy gyermekük napi szinten használ valamilyen okoseszközt – derül ki az NN Biztosító reprezentatív kutatásából, ez lehet laptop, tablet, okostelefon vagy személyi számítógép is. A felmérés szerint a kisgyermekek 38 százaléka már 3 éves kor alatt elkezdi az okostelefon-használatot, döntően még szórakozási céllal, játékokat és egyszerűbb applikációkat futtatnak a készüléken. Ebben a korban jellemzően még édesapjuk vagy édesanyjuk eszközeit használják a gyerekek. A 3 és 6 év közötti életkorban már 61 százalék az okostelefonozó gyermekek aránya, a 7-10 éves kisiskolás korosztálynak pedig a 89%-a használ vagy tabletet, laptopot vagy okostelefont. Ebben az életkorban már kiegyenlítődik az egyes felhasználási területek között a szórakozás és az ismeretszerzés aránya, egyre többen használják tanuláshoz, iskolai feladatok elvégzésére a komputert.

A legújabb technológiai kutatások

A most készített kutatás alapján kijelenthető, hogy a szülők többsége az iskolakezdés időszakát, vagyis a 6-7 éves kort tartja optimálisnak az okoseszközök használatának megkezdésére: éppen azt az életszakaszt, amikor a gyermekek érdeklődése egyre inkább az ismeretszerzés felé fordul és ekkortól válik jellemzőbbé a saját eszközhasználat is. A kutatás arra is rámutatott, hogy 10-ből 6 szülő érzi úgy, hogy az internet és az okoseszközök segítik a gyereket a tanulásban, az új ismeretek megszerzésében, ezért fontosnak tartják, hogy szülői felügyelettel már egészen fiatal korban megismerkedhessenek ezekkel.

A kutatás alapján kijelenthető, hogy az emberiség egyértelműen elfogadta az okoseszközök napiszintű használatát, a szülők nem veszélyforrást, hanem segédeszközt, a tudás megszerzésének eszközét látják a különféle kütyükben és az internetben.

A felelős okoseszköz használat érdekében a fejlesztők feladata, hogy megteremtsék és kidolgozzák azokat a szoftvereket, melyek segítségével a szükséges mértékben ellenőrizhető a fiatalabb generáció internethasználata.

Okostelefont, mobil számítógépet és laptopot használnak a gyerekek is az iskolában vagy otthon. Néhány további érdekes és izgalmas téma olvasóink számára: okoseszközök javítása, okostelefon szerviz, laptop szerviz Budapest, tablet csere, felmérés és diagnosztika, okoseszköz használat szakszerűen.